Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2019

Hogyan készült - és miért?

Ahhoz, hogy karácsonykor már mindenki a legújabb feldolgozásokat hallgathassa az előadóknak már nyáron el kell kezdeniük a gyártást. Hiába sok dal "már kész", azaz van dallama és szövege, de a hangszerelése, felvétele, az utómunkálatok sokáig eltarthatnak. Saját szerzemény esetén pedig gondoljunk bele milyen idegesítő lehet tavasszal-nyáron a napsütésben és vízparton karácsonyi dalok szövegét és zenéjét írni. Azt hinnénk, hogy decemberben jönnek ki ezek az albumok, de ez tévedés. Ugyan az átlagos fogyasztó december előtt nem nagyon gondol még a karácsonyra, sok karácsonyi album már októberben megjelenik. A karácsonyi albumok valahogy még mindig megérik az előadóknak. A sajtómegjelenések mellett persze bevételek is vannak belőle. Mivel sok dalt nem véd szerzői jog , nem kell jogdíjat fizetni érte, így tiszta profittá alakul. Ahogy már pár korábbi bejegyzésben is említettem: karácsony idején az emberek többet vásárolnak mint általában. Nem meglepő, hogy a lemezeladásokból és ...

Mitől "karácsonyos" egy dal?

Kép
A háttérben szóló száncsengő és talp alatt ropogó hó is megadja az alaphangulatot egy karácsonyi dalban, de van egy akkord, ami remekül magába foglalja ezt az érzést. Nem meglepő, hogy sok karácsonyi dalban elő is fordul. Vajon mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Az akkord keltette érzés, vagy csak annyit hallottuk már, hogy azonnal mézeskalács illat jut eszünkbe róla?  Mivel az általános és gimnáziumi énekórákon kívül soha nem tanultam zenét, a Vox Pop videója sokkal szebben el tudja magyarázni, melyik ez az akkord, ami Irving Berlin  White Christmas dalát összeköti Mariah Carey All I Want for Christmas is You dalával. 

Soundtrack Your Brand

Az üzletekben, várótermekben, liftekben hallható zene legnagyobb részére vonatkoznak szerzői jogi korlátozások. A kedvenc kávézónk tulajdonosa nem egyenként keresi meg az összes kiadót vagy előadót, hogy szeretné lejátszani a dalait, mégis mennyit kellene fizetni érte? Ugyan valaki a saját streaming accountját is megoszthatja az üzlet hangszóróin keresztül, a személyre szóló szerződés nem jogosítja a felhasználót arra, hogy "nyilvánosan előadja" a védett dalokat. Ma már több lehetőség is van arra, hogy ezt hogyan lehet jogtisztán megoldani. A Spotify által feljelszett Soundtrack Your Brand is például azt segíti, hogy havi előfizetés ellenében jogtisztán játszhatsz zenét üzletedben, éttermedben vagy bármilyen vállalkozásodban. Az előfizetés egy adott üzletre szól, hozzáférést biztosít több mint 300 listához, de akár saját Sopotify listát is át lehet alakítani. Ki butikok, kávézók is könnyen igénybe tudják venni, de ezt használja például a McDonald's is. Kérdés persze, h...

Ne felejtsd, te vagy a Télapó!

A legtöbb üzletben, plázában, fogorvosi rendelőben már november végén elkezdik a karácsonyi dalokat játszani. De mégis miért? Kezdem azt érezni, hogy már csak megszokásból is és csak azért is mindenki ezt fogja hallgatni egész decemberben.  Az ünnepi hangulat, az ilyenkor elvárt önzetlenség, kedvesség miatt nem nehéz irracionális döntéseket hozni. Ehhez remek aláfestésként szolgálhatnak a karácsonyi slágerek, minden sarkon emlékeztetve minket arra, hogy gondoljunk a szeretteinkre: vegyünk nekik ajándékot. Ha nem is ajándékot, vegyünk valamilyen dekorációt, egy gyertyát, egy füzért, egy bögrét amiből idén nagyon jól fog esni a forralt bor. Bármit, amin rénszarvas vagy hópihe van, amin mikulás sapka van vagy egyszerűen zöld-piros.  A Forbes cikke összegyűjtött pár eredményt, mi szerint a karácsonyi zene játszása nem túl hatékony módszer ma már arra, hogy az emberek minél többet költsenek az üzletben. Részben azért, mert már tényleg soknak érezzük (még mi is, hát még az ot...

Egy nem mindennapi karácsonyi playlist

A Spotify erőssége, hogy bárki nagyon könnyen összeállíthat egy listát és publikussá teheti minden felhasználó számára. Ezért például hálával adózom mclovin_music felhasználónak. Ki gondolná, hogy egy listán is szerepelhet Ella Fitzgerald, E-Easy, a blink-182 és Dr. Doofenshmirtz a Phineas és Ferb -ből?  

A streamingről

Az iparági bevételek a 90-es évekhez képest folyamatosan és fokozatosan csökkenetek, csak az elmúlt pár évben vehető észre emelkedés. Ez az emelkedés részben a streaming bevételeknek köszönhető. 2016-tól a streaming bevételek megelőzték a letöltésből befolyó pénzeket, 2017-ben pedig a fizikai eladásól származó összeget is (Forrás: GMR2018 ). A paradigmaváltás része annak a folyamatnak, hogy az emberek az ingyenesen hozzáférhető tartalmakért a figyelmükkel fizetnek. Több streaming szolgáltatásra nem kell előfizetni, ellenben rendszeresen megjelennek az oldalon reklámok (Youtube, Spotify). A figyelme mellett azonban gyakran az adataival is fizet az ember: az algoritmusok nem csak azért vannak, hogy azokkal a zenékkel, videókkal bombázzon minket az oldal, ami tényleg érdekelhet minket. Arra is hasznos, hogy a szolgáltató és a szolgáltató ügyfelei profilozni tudja a felhasználókat, jobban megismerje miért töltenek időt a streaming platformon és mi az a tartalom, amit megéri "nyomni...

Santa baby, and I don't need your presents tonight

Kép
Ahhoz, ami nosztalgiát ébreszt, kellemes emlékeket idéz fel nehezebb kritikával fordulni és beismerni: változnak az idők. Biztosnak mondható, hogy a Santa Baby habár hangzásában tipikus karácsonyi dal, nem feltétlen a meghitt karácsonyi ünneplés jut az embernek eszébe a szövegéről. A pajzánkodó dal másról nem szól mint, hogy a Télapó hogyan tudná kielégíteni egy nagyon magas elvárásokkal rendelkező nő igényeit. A yachttól a drága ékszereken keresztül mindent felsorol, de ezek jellemzően olyan dolgok, amiket a nő a férjétől kér - hiszen ki más is fizetne érte! Talán itt is keveredik össze igazán a két férfi alakja egymással.  Hamar egyik kedvenc feldolgozásommá vált Miley Cyrus előadása a The Tonight Show -ban, ahol át is írta a szöveget: hiszen ma már nem kell a Télapó (férj?) ahhoz, hogy egy nőnek mindene meglegyen. De még az se biztos, hogy a drága ékszer az, amire igazán szüksége van: jobb lenne, ha a munkahelyén nem kellene attól tartania, mikor fogják meg legközelebb a fen...

Csak a mai (és régi) slágerek

A legtöbb ma is ismert dalok egy része a már évszázadok óta jelen lévő énekek zenés verziói. Már a 40-es években jelentek meg olyan felvételek, amik a mai napig részei a válogatásoknak, lejátszási listáknak. - a legtöbb konvencionálisan karácsonyi dal, popdal ami fel van véve a 40-es évektől kezdve íródott. Ekkor jelentek meg például az első Sinatra és Bring Cosby karácsonyi albumok. Elmondható, hogy a karácsonyi albumok felépítése nem sokat változott napjainkig. A klasszikus énekek feldolgozása mellett megjelenik olykor egy-két eredeti szerzemény és duett. Talán emiatt is van minden második énekesnek karácsonyi albuma: megéri. Nem telik sok időbe megírni ezeket a dalokat, valamint soknak szövege és dallama is közkincs, így nem kell senkinek jogdíjat fizetni a felhasználásáért. Ehhez egy-két saját szerzeményt hozzáadva egy kevésbé produktívabb időszakban is meg tud jelenni egy előadó. Nem sok értelmét látom felsorolni a legnépszerűbb karácsonyi albumokat vagy dalokat. Fontosabbnak ...

Piae Cantiones

Kép
Az első rögzített karácsonyi dalokat a Piae Cantiones jegyzi, ami egy középkori dalgyűjtemény. Elsősorban észak- és közép-európai dalokat jegyez, de már a 16. században népszerűvé vált Nagy-Britanniában. Egyaránt szerepelnek benne egyházi énekek és egyszerűbb iskolai dalok, eredeti nyelve latin. (Forrás: Wiki ) Angol fordításában két részre osztották: karácsonyi és húsvéti énekekre. A fordítás közben azonban megváltozott egy s más. Ugyan a dallamok változatlanok maradtak, a szövegben több helyen Mária nevét Jézuséra változtatták, valamint van olyan dallam, amire teljesen új szöveget írtak. Ennek oka elsősorban, hogy az angol kultúra szokásai, hagyományai jelentősen eltértek a finn és svéd hagyományoktól: egyes ünnepek, amiket a dalok kísértek nem léteztek a Brit Szigeteken (tél végének örömünnepe). Oka lehet emellett a feszesebb kategorizáció is: karácsonyi és húsvéti dalok jelentek meg benne, így a két ünnep liturgiáján kívül eső szekulárisnak mondható dalok szövegét az ünn...

Gyermekdalok, öröménekek

Hogyan jutottunk el a mai karácsonyi dalokig? Vagy inkább honnan indultunk? A manapság népszerű karácsonyi dalok egy jelentős része eltávolodott a keresztény hagyományoktól. Már nem Jézus születéséről vagy ahhoz köthető eseményekről szólnak a dalok. Hiszen sokak számára már az ünnep sem elsősorban ehhez a vallási rítushoz köthető. Helyette egyre inkább az ajándékokról, a családdal eltöltött időről és a meghitt pillanatokról szólnak a slágerek. Mindenek előtt térjünk vissza a kezdetekhez. Műfaji szempontból is fontos különválasztani a mai felvételektől azokat az öröménekeket, amiket már a középkorban énekeltek karácsonykor. Ezek az énekek szorosan kötődtek a vallási rítusokhoz. Fontos volt, hogy ezek a dalok a nemzeti nyelven szólaltak meg, és a mai betlehemezésekből ismert születéstörténetet mint témát járják körül. A liturgia így könnyebben követhető volt a hívek számára. Habár sokáig a karácsonynál fontosabb ünnep volt a húsvét, mindkét ünnepnek megvannak a jellegzetes énekei. ...

Műfajdilemma

Mit értünk “ karácsonyi zene ” alatt? Művaj vagy stílus vagy egyik sem, esetleg mindkettő? Ugyan pár cikk és fórumszekció elolvasása után biztosra tudom állítani, hogy a karácsonyi zene mint olyan nem műfaj, mégis nagyon sok helyen “ genre ” néven utalnak rá. Ezek ugyan általában listák, amik összegyűjtik a legjobb/legnépszerűbb karácsonyi dalokat, albumokat, előadókat, mégis megtévesztőek lehetnek.  Hiszen ha karácsonyi zenét szeretnék hallgatni, de borsódzik a hátam a mainstream poptól, hiába  Mariah Carey “All I Want for Christmas is You”  -ja van a lista élén, nem fog tőle megszállni a karácsony szelleme. A karácsonyi zenét inkább egy  gyűjtőfogalomnak  tartom, amit elsősorban a témája és egyes stílusjegyek határoznak meg. Persze jellemzően a Jézus születéséről, a családi ünneplésekről vagy az ajándékot hozó Télapóról szólnak, de ide köthetők a téli tematikájú dalok is. Szánkóznak a gyerekek? Karácsonyi dal! Kint hideg van, bent pedig nem? Karác...

Köszöntő

Az elmúlt pár évben vidékről fővárosunkba szakadt egyetemistaként nem tudtam igazán átérezni a karácsonyt. Hogy úgy mondjam nem szállt meg a  Christmas Spirit.  Idén egy kicsit több időt szeretnék arra fordítani, hogy rendesen felkészüljek az év végére, a családdal töltött időre. Ne egyszerre csapjon meg a forralt bor és a töltött káposzta illatával, amikor 23-án betoppanok szüleimhez. Ugyan remekül kitaláltam, hogy 30 napon keresztül minden nap készülök egy kicsit az ünnepre, hallgatok egy kis karácsonyi zenét és írok valamit róla, mégsem ez lett a vége. Mindennek ellenére is érdekel, hogy a november-december milyen időszak a zeneiparban és hogyan változnak meg a termelői és fogyasztói szokások egyaránt. Dióhéjban erről lesz szó, a betlehemezéstől a plázákban bömbölő Last Christmas ig.🎄